I. Pécsi Dalostalálkozó
Legyen a hagyomány mindannyiunké! – e gondolat jegyében hívta életre az I. Pécsi Dalostalálkozót Vikár Csaba igazgatóhelyettes szervezésében a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Háza. Május utolsó szombatján, 30-án népdaloktól volt hangos az intézmény, ahol 15.00 órától hat nagyszerű dalárda lépett színpadra. A baranyai népdalkörök (Pécsváradi Férfikar, Szentlőrinci Nyugdíjas Egyesület Dalárdája, Harkányi Menyecskék, Szentlászlói Népdalkör, Baranya Bokréta Népdalkör) mellett Tolnából a Teveli Székely Kör érkezett, hogy ízelítőt adjon sokszínű repertoárjából. Nagy örömünkre szolgált, hogy a harkányi énekesek révén a résztvevők között a tizenéves korosztály is képviseltette magát, hisz az értékőrző hagyományápolás terén az utánpótlás jelenléte kiemelt fontosságú kérdés.
Rendezvényünk rangját emelte, hogy a dalkörök fellépését követően a 95 éves múltra visszatekintő, nemzetközi sikereket is magáénak tudó, nagy hírű kaposvári Vikár Béla Vegyeskar adott műsort.
Programunkat megtisztelte jelenlétével dr. Rózsa Bernadett, a Bartók Leánykar karnagya, dr. Hoppál Péter egyházzenész, egyetemi oktató és dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy, egyetemi tanár, a Bartók Férfikar karnagya. Szakmai zsűriként értékelték a fellépőket, és segítő szándékú észrevételeikkel igyekeztek hasznos tanácsokat megfogalmazni számukra, hogy így segítsék további munkálkodásukat.
Az I. Pécsi Dalostalálkozó elsődleges célja az élményszerű hagyományápolás népszerűsítése és a jelen értékeinek felmutatása volt, ami reményeink szerint segíthet abban is, hogy a következő generációk minél szélesebb körét sikerüljön megnyerni a cselekvő hagyományápolás ügyének.
A rendezvényen készült fotók az alábbi képre kattintva tekinthetőek meg:

